Kezdjük az elején:
Lucifer már tavaly iskolaérett volt korban, súlyban viszont nem ütötte meg az alsó határt, így - nevelési tanácsadói javaslatra - maradt még egy évet az oviban.
Nem biztos, hogy minden szempontból jó döntés volt: nagyon kevés 'nagycsoportos' korú gyerek maradt a vegyes csoportban, én aggódtam kissé, hogy ez rossz hatással lesz a fejlődésére... És tényleg: Lili kínjában megtanult olvasni, hogy kompenzálja a lemaradását.
Más részről ő maga sem kifejezetten vágyott a suliba, alig tudtuk ősszel bevontatni az ismerkedő, "iskolakóstolgató" foglalkozásra. Volt benne valami zsigeri tiltakozás, én akkor kezdtem rettegni, hogy a gyerekem egy életre iskolakerülő marad, utálta, mielőtt még elkezdődött volna.
Aztán, a kényszerítés ellenére, elkezdte élvezni a dolgot, megismerkedett a leendő elsős tanítónénikkel, vadul alkotott, és egyre inkább megtetszett neki a nagylányos életvitel :)
Volt némi (konkrétan vérre menő) vita családon belül az osztályválasztással kapcsolatosan, meglepő módon itt nem az én akaratom érvényesült, hanem behódoltam a család döntő kétharmadának.
A vita tárgya az volt, hogy kihasználjuk-e a lehetőséget, hogy a körzeti sulink német nemzetiségi iskola, ahol elsőtől németül tanítják a srácokat (a készségtárgyakat teljesen), vagy legyen a lazább, angolt szakkör-szinten tanuló, ám sokkal szimpatikusabb tanítónénivel induló osztályt válasszuk.
Végül észben tartottam, az "elsőben tanítónénit válasszunk a gyereknek" szabályt, úgyhogy beadtam a derekamat, reméljük nem bánom meg.
És majd innen folytatjuk.